Rólam

RÓLAM

Varga Viktória Alexandra

Gyermek korom óta fontos számomra a természet, így már egész fiatalon elkezdett érdekelni a gyógynövénytan, majd a természetes gyógymódok és az egészséges életmód. Az ember egy holisztikus lény, és az én utam része, hogy a szellemi, testi, és lelki oldalt megismerjem, felfedezve az összefüggéseket és kölcsönhatásokat. Az ez irányú tapasztalataim és tanulmányaim megváltoztatták az életem, és ezt a tapasztalatot és tudást továbbadva segítek másoknak.

Az élet egy folytonos tanulás, tapasztalás és fejlődés, mely által egyre nagyobb tudásra, és megélésre teszünk szert.

Személyiségünk folyamatosan változik, életünk formálódik. Fontosnak tartom, hogy ezen elvek mentén életünk folyamán végig megőrizzük a nyitottságot, a vágyat a tanulás iránt, és az igényt, hogy meghaladva a régit ,túllépve a határainkat és önmagunkat egyre jobb és jobb emberi lénnyé váljunk.

JELENTKEZZ A KURZUSRA!

Tanulmányaim, tanfolyamok, és tapasztalataim, melyek segítségemre voltak az Ayina módszer megalkotásában:


Környezetvédelem és vízgazdálkodás, Természetgyógyászat (Mantra, ParaMed), Buddhista tanító- Dharma tanító (TKBF), Gyógynövényismeret és Fitoterápia, Ashtanga jóga, Hatha jóga, Női jóga, Jantra jóga, Shujingong, Integral Thai Chi, Aviva torna, Arwen torna, Do in, Reiki, Pránanadi, Gyógymasszázs, Yumeiho masszázs, Meditációs és relaxációs technikák.

Amiben a segítek

rtztz

Táplálkozás

sdsdf

Relaxációs technikák és stresszkezelés

dff

Természetes fájdalomcsillapítás

etert

Belső harmónia megtalálása

n

Ayina módszer oktatása

ere

Konzultáció

“Ismerem az utat, amin a beteg, fájdalmakkal, és félelmekkel teli Nő jár. Küzdöttem. Amikor ott voltam, ígéretet tettem. Az leszek,aki meggyógyul, és utat mutat. Most az a Nő vagyok, aki egészséges és magabiztos. Boldog és sikeres vagyok.”

JELENTKEZZ A KURZUSRA!

Ha készen állsz, hogy megváltoztasd az életed,
és újra Egészséges legyél, javítsd a közérzeted,
és ezzel emeld az életminőséged, akkor
szeretettel várlak az Ayina kurzuson.

FIGYELEM! FELELŐSSÉG KIZÁRÁSA: Varga Viktória Alexandra nem orvos, nem gyógyszerész, nem pszichológus, nem dietetikus vagy egyéb egészségügyi dolgozó. Ennek értelmében Varga Viktória Alexandra nem nyújt orvosi, pszichológiai vagy más egészségügyi tanácsot vagy kezelést, és nem állapít meg orvosi diagnózist, kezelést, nem ír fel gyógyszert vagy orvosságot. Az Ayina Módszer kurzusokon való részvétel online és személyesen, és Varga Viktória Alexandrával történő kommunikáció, és konzultáció nem helyettesíti a hivatalos orvosi vagy pszichológiai tanácsadást.
BŐVEBBEN

Kérdésed van ?
close slider

Varga Viktória Alexandra nem orvos, nem gyógyszerész, nem pszichológus, nem dietetikus vagy egyéb egészségügyi dolgozó. Ennek értelmében Varga Viktória Alexandra nem nyújt orvosi, pszichológiai vagy más egészségügyi tanácsot vagy kezelést, és nem állapít meg orvosi diagnózist, kezelést, nem ír fel gyógyszert vagy orvosságot. Az Ayina Módszer kurzusokon való részvétel online és személyesen, és Varga Viktória Alexandrával  történő kommunikáció, és konzultáció nem helyettesíti a hivatalos orvosi vagy pszichológiai tanácsadást.

Az Ayina Módszer kurzusokon és konzultációkon elhangzott információkat a Résztvevő saját belátása és felelőssége alapján alkalmazza. Az Ayina gyakorlatokat mindenki saját felelősségére végzi. A gyakorlatok végzését illetően , résztvevő saját hibájából történő sérülés  és egyéb esetén minden felelősség a résztvevőt terheli. Varga Viktória Alexandra felelősségre nem vonható.

Az Ayina Módszer egy lehetőség az alternatívák közül.

A betegségek egyediségének, és a személy adottságainak következtében, és az adott személy motiváltsága és hajlandósága függvényében a valós eredmények eltérőek lehetnek. Ezért Varga Viktória Alexandra részéről felelősség nem vállalható.

Az online felületeken elérhető írásokban , a személyes kurzusokon és konzultációkon elhangzott információk, valamint és az online videókban feltüntetet és elhangzott tartalom nem minősül ígéretnek a gyógyulásra, ezért erre vonatkozóan garancia nem vállalható.

 A jelentkező az online vagy személyes kurzusokon, és konzultációkon való részvétellel, és a tanfolyami díj befizetésével az itt leírtakat tudomásul veszi és elfogadja.

Az Ayina Módszer kurzusokon, az egyéni konzultációkon, az online videókban, és a honlapon megadott információk nem helyettesítik az egészségügyi és orvosi ellátást, pszichológiai tanácsadást vagy hivatalos dietetikai tanácsadást.

Ön beleegyezik,és vállalja a felelősséget, hogy saját belátása szerint kikéri orvosa véleményét, mielőtt elkezdene bármilyen programot,kurzust,  kezelést vagy abbahagyná szedni orvosa által felírt gyógyszerét.

Ami a  honlapon, online kurzusokon egyéni konzultációkon, videókban, programokban, promóciókban, emailben  vagy közösségi média platformokon elhangzik vagy olvasható, nem számít orvosi tanácsnak, orvosi diagnózisnak, kezelésnek vagy orvosi receptnek. 

Varga Viktória Alexandra által adott információk és tanácsok nem értelmezhetőek ígéretként, gyógymódként, és nem garantálnak eredményeket. 

Varga Viktória Alexandra nem vállal garanciát sem jótállást a szolgáltatásaihoz és programjaihoz köthetően.

Ön megérti és beleegyezik abba, hogy felelősséget vállal a saját mentális és fizikai egészségéért, beleértve az étrendi és életmódbeli döntéseit és választásait.